Minden szülő vágya, hogy gyermeke épen, egészségesen jöjjön e világra. Ha a baba a születést követően egészséges, akkor hamar feledésbe merülnek az elmúlt 9 hónap kellemetlenségei, az átélt szülés fájdalmai. Azonban, akár e gondolatok megfogalmazása közben is, valahol egy gyermek sérülten születik.
A Down-szindróma az egyik leggyakoribb vele született rendellenesség, minden 600. gyermek ezzel a kromoszóma hibával jön a világra.
Az embernek 23 kromoszómapárja van, összesen 46 kromoszómája, melyből 23 anyai, 23 apai eredetű. A Down szindrómás emberek 21-es számú kromoszómájából – hibás sejtosztódás következtében – nem kettő, hanem három fordul elő minden sejtben, ezért a rendellenesség neve: triszómia. Ritkán előfordul, hogy a szám feletti kromoszóma egy másik kromoszómapárhoz kapcsolódik, ekkor transzlokációról beszélünk. A mozaikos Down-szindróma esetében a triszómia a test sejtjeinek csak egy részében áll fenn.
Bármelyik fajtáját is vesszük a Down-szindrómának, a következmények hasonlóak:
a gyermek értelmi fejlődése lassabb az átlagosnál, az izomzat renyhébb, az ízületek lazák, növése alacsonyabb. Arcberendezésük jellegzetes Down-baba arc: pici orr, lapos orrnyereg, ferde vágású szem, apró fül, jellegzetes arcpír. Természetükben is vannak közös vonások: őszinte, érzékeny, melegszívű emberek, jó szociális beilleszkedő képességgel. Családjuknak, barátaiknak rengeteg szeretet adnak, számítás, gonoszság számukra ismeretlen fogalmak.
Értelmi képességeiket régebben alábecsülték.
Ma már tudjuk, hogy megfelelő módszerekkel „lassan, de biztosan” taníthatóak, legtöbbjük olvasni, írni is megtanítható, szeretettel jól motiválhatóak. Korlátozott értelmi képességüket az egyszerű emberek logikájával, metakommunikációval, érzelmekkel, zenével és tánccal és angyali humorral kompenzálják.
Ezek a gyerekek olyannyira fejleszthetők, hogy segítséggel felnőtt korukra képessé válhatnak az önálló életvezetésre.
Azok az emberek, akik kicsit vagy erőteljesen különböznek is a többiektől ugyanúgy szeretnék megmutatni, hogy mit tudnak, mire képesek és bíznak abban, hogy számukra is tartogat szépséget az élet. Ők is vágynak az élet teljességére, az együttlét örömére.
A beilleszkedés-beillesztés nem csak cél, hanem eszköz is.
A sikeres óvodai-iskolai együttnevelés biztosítja a sérült gyermek számára később a legjobban a társadalomba való zökkenőmentes beilleszkedést. A társadalom, a gyermektársak, a szülők, a pedagógusok, a lakóhelyi közösségek pedig megszokják, hogy a másság jeleit viselő gyermekek köztük élnek, így a későbbi befogadás már magától értetődő dolog lesz.
/Írta: Lehner Jutta Christine/