Ha még nem hallottál a felelősségteljes utazás kifejezésről, és fogalmad sincs róla, hogy miért jó felelősen utazni, ez a cikk neked szól. Összegyűjtöttünk néhány szempontot arra vonatkozóan, hogy milyen előnyökkel jár felelősen utazni.
Kisebb környezeti hatás
Minden, amit teszünk, hatással van a környezetünkre. A mód, ahogyan élünk befolyásolja a vizeink minőségét, a belélegzett levegő tisztaságát és a biodiverzitást (azaz a Földön élő állatok és a növények összességét is).
Ez alól az utazás sem kivétel. Sőt, valójában amikor utazunk, általában nagyobb hatást gyakorlunk a környezetre, mint akkor, amikor otthon vagyunk.
Akármilyen környezetkímélő módon élünk is otthon, ha nyaralunk, kevésbé figyelünk a környezeti hatásokra. Vagy a „körülményeket” okoljuk (pl. „muszáj palackos vizet inni, mert a csapvíz nem iható”), vagy egyszerűen azt gondoljuk, hogy „ugyan már, ez csak két hét, nem számít”.
De két hét is számít. Gondolj csak bele, mekkora hatást gyakorolnak turisták milliói együttesen két hét alatt. Ugyanakkor tudatos döntésekkel a „körülményeket” megfelelően alakíthatjuk és utazásunk környezeti hatását minimálisra csökkenthetjük.
Minőségi nyaralás, valódi élmények
A felelősségteljes utazás során közelebbi kapcsolatba kerülsz a helyiekkel és sokkal többet tanulhatsz a kultúrájukról. Ez az, amiért útnak indulsz, nem?
Például egy helyi származású vezető többet tud a helyi kultúráról, saját bőrén tapasztalta hogyan élnek a helyi emberek, így sokkal mélyebb betekintést tud nyújtani neked a helyiek életéről és kultúrájáról, mint egy telepített idegenvezető.
Ráadásul a helyi túraszervezők az adott országról és a helyi körülményekről sokkal szélesebb körű információkkal, valamint jobb kapcsolatrendszerrel rendelkeznek (pl. nem csak egy szerződéses partnerük van), így sokkal rugalmasabbak is. Szükség esetén könnyedén tudják módosítani az útvonalat, sőt akár az igényeidhez igazodó személyre szabott utazást is össze tudnak állítani számodra.
Még több élmény
A kiscsoportos nyaralások valódi különbséget hoznak. Emlékszel, hogy milyen 40 másik emberrel utazni? Amikor mindig várni kell valakire, vagy állandóan vitatkoztok valamin. Például azon, hogy ki vagy be kellene kapcsolni a légkondit. Vagy órákig álltok sorba egy-egy pihenőhelyen a mosdóra várva?
Ha kevés emberrel utazol, ezek a problémák megszűnnek vagy legalábbis jelentősen lecsökkennek. Nincs több sorban állás, nincs több várakozás, nincs több vita. Vagy ha van is, sokkal, de sokkal kevesebb.
Ráadásul – egy felelősségteljes nyaralás résztvevőjeként – több időt tölthetsz a helyiekkel és kevésbé „turistás” – vagy akár egészen távoli – helyekre is eljuthatsz.
Olyan élményekben lehet részed, amelyekre sosem tehetnél szert, ha az ún. tömegturizmus keretében utaznál. Például sosem reggelizhetnél egy berber családnál vagy sosem látnának vendégül nomád családok a sátrukban.
A nagyobb tisztelet nagyobb örömmel jár
A felelősségteljes utazók értékelik az emberek és a kultúrák sokszínűségét. Tisztelik a szociális, kulturális és vallási különbségeket, és tisztában vannak azzal, hogy a látogatásukkal megzavarják az ottélők életét.
Annak érdekében, hogy ezt a zavaró hatást minimalizáljuk, utazás közben tiszteletben kell tartanunk a helyi emberek szokásait, és el kell fogadnunk, hogy másképp gondolkodnak, másképp viselkednek.
Ugyanakkor utasként sokkal nyitottabbnak kell lennünk utastársainkkal szemben is. Az utasok közötti szociális és kulturális különbségek néha feszültségekhez vezethetnek.
Ha tiszteletben tartjuk ezeket a különbségeket – akár a helyiekkel, akár az utastársakkal szemben –, akkor ők is tisztelettel fordulnak majd felénk, és nyaralásunk még inkább élvezetes lesz.
A természet újrafelfedezése
A felelősségteljes utazás mindemellett a természet újrafelfedezéséről is szól. Hiszen utunk során nem csupán ellátogatunk természeti helyekre, hogy külső szemlélőként szemügyre vegyük őket. Részesévé is válunk azonban a természetnek és tanulunk is róla új dolgokat.
Felelősségteljes utazóként sokkal jobban megérthetjük a helyi emberek és a természet kapcsolatát. Miközben sokkal inkább kell ügyelnünk arra is, hogy odafigyeljünk, és ne hagyjunk magunk után mást, mint a lábnyomunkat.
A természeti helyek felelősségteljes módon való látogatása és a felelősségteljes turizmusból származó bevétel hatékony ösztönzője a természeti környezet megóvásának. Így felelősségteljes utazással ahelyett, hogy rombolnánk a természetet és a biodiverzitást, hozzájárulhatunk azok megőrzéséhez.