A könyvek sok örömet okoztak a gyerekeknek. Nagyon jó dolog, hogy mindhárom korosztály számára volt használható a könyvek között. A gyerekek az érdeklődési körüknek megfelelően választhattak közülük.
Volt aki a természettel kapcsolatos, állatos könyveket nézegette szívesen. Meg is kereste a könyvben látható őzikét a játékállatok közül.
Más gyermekek számára a kukásautóról szóló könyv nyújtott új ismereteket. Játék közben ennek segítségével keresgették, hogy melyik hulladékot melyik kukába kell dobni. Ezt jól tudtuk kapcsolni a Kukatündér nevű társasjátékhoz is.
Volt akit a nyomozás kötött le, az átlátszó színes fóliákon keresztül fedezte fel a képeket. Ebből később jó kis nyomozós játék kerekedett.
És a Cd melléklettel rendelkező könyv a mi számunkra is nagyon hasznosnak bizonyult. A kollektíva nevében nagyon köszönjük, hogy részt vehettünk a pályázaton és a könyvek által új élményekhez juttathattuk a gyerekeket.
A könyvek hasznosak, szépek, a környezeti nevelés, a fenntarthatóságra nevelés szempontjából rendkívül használhatóak.





