Unatkozz és – főleg – hagyd unatkozni a gyereket!
Nem, nem őrültünk meg. Tényleg, azt javasoljuk, hogy unatkozz. 🙂
Rohanó világunkban az „unatkozás” egyfajta szitokszó lett. Nem engedhetjük meg magunknak – és a gyermekünknek sem -, hogy unatkozzunk. Állandóan rohanunk valahová, mindig elfoglaltak vagyunk, sőt ma már a kikapcsolódás is „csak” akkor jó, ha aktív. Szülőként pedig akkor vagyunk jó szülők, ha a gyerek minden percét betáblázzuk, mindenféle külön órákra járatjuk/hordjuk, és hétvégére is izgalmasabbnál izgalmasabb programokat találunk ki és szervezünk meg.
Pedig a gyerekek egészséges lelki fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelően kipihenjék magukat, és legyen idejük „unatkozni”, amikor az őket ért élményeket feldolgozhatják, és amikor „csak úgy” el tudnak tölteni némi időt a szülőkkel. Az, amit mi felnőttként unatkozásnak gondolunk, fontos része a gyerek életének, úgyhogy az állandó programok mellett (helyett) hagyjunk nekik időt az unatkozásra is.
Nem azt mondjuk, hogy ezentúl soha többé ne szervezzetek programot, de ügyeljetek a programok és az „énidő” egyensúlyára, és hagyjatok időt a gyerekeknek az élmények feldolgozására és a pihenésre is.
Sőt mindez nemcsak a gyerekekre, hanem bizony ránk, felnőttekre is vonatkozik. Nekünk is szükségünk van egy kis édes semmittevésre, pihenésre, gondolkodásra, és a minket érő élmények feldolgozására…
A témáról bővebben például itt olvashatsz.