Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően saját mesejátékot fejlesztünk, mely a hulladékképződés megelőzésével, illetve a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségével, folyamatával foglalkozik.
Mesés környezetbe ágyazva beszélgetünk az óvodás gyerekekkel ezek fontosságáról, megmagyarázzuk a kapcsolódó fogalmak jelentését és jelentőségét.
Az ÖKO-Játék Kft-vel együttműködésben megvalósuló projekt tavasszal három vidéki óvodában kerül bemutatásra.
Már javában zajlanak a fejlesztő munkálatok, mely során az előadások alkalmával átadott információ elmélyítése céljából saját foglalkoztató füzetet is készítünk az óvodák számára.
További hírek a projektről hamarosan.
A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.