Húsmentes Világnap

2017. június 12.

Minden évben június második hétfője a Húsmentes Világnap.

A világnap célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kevesebb hús fogyasztása és a kiegyensúlyozottabb étrend az egészségünknek és a bolygónak, és hozzájárul egy igazságosabb élelmezési rendszer kialakításához is.

A világ fejlett országaiban a húsfogyasztást tekintve is – sok más területhez hasonlóan – túlfogyasztás van. 2014-es adatok szerint Magyarországon fejenként átlagosan évi 58,6 kg húst eszünk, miközben a dietetikusok által ajánlott egészséges mennyiség évi 30 kg (azaz heti 30-60 deka) lenne. Ráadásul becslések szerint 2050-ig a népesség várhatóan további 30%-kal nő, a föld lakossága el fogja érni a 9 milliárdot. Ezzel párhuzamosan a fejlődő országokban – a gazdasági fejlődés következtében – várhatóan nőni fog az egy főre jutó húsfogyasztás is. (Ennek legfőbb oka, hogy ezekben az országokban a húsfogyasztás ma még nagyon alacsony. A mi egy főre jutó heti több, mint egy kilónkkal szemben a ezekben az országokban jó, ha heti egy kilót az egész (6-8-10 fős) család eszik.)

A hústermékek iránti kereslet ilyen szintű (várható) növekedés esetén egyszerűen nem lesz kielégíthető. Nem áll rendelkezésre ekkora földterület és ennyi erőforrás, aminek felhasználásával a kívánt mennyiséget elő lehetne állítani.

Emellett a hús előállítása környezeti szempontból is rendkívül problémás: rengeteg víz, energia, termőterület, rosszabb esetben vegyszer (gyógyszerek az állatoknak és műtrágya, növényvédő szer a takarmány előállításához) szükséges hozzá.

A világ húsfogyasztásáról és annak hatásairól további információkat itt találsz.

Nem az a lényeg, hogy mindenki örökre lemondjon a húsról. Sőt mi alapvetően az egészséges és kiegyensúlyozott (megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét, szénhidrátot, zsírokat, rostokat, tápanyagot és vitaminokat tartalmazó) táplálkozás híve vagyunk, úgyhogy egyáltalán nem célunk senkit lebeszélni a húsfogyasztásról vegán étrendre „téríteni”.

A világnap célja – és egyben a mi célunk is megmutatni, hogy mennyire egyszerű egy napra lemondani a húsról. És ha ma túlélted, mi lenne, ha a jövő hónapban vagy jövő héten is tartanál egy húsmentes napot?

Ha csak egyetlen napra lemondasz a húsról, akkor:

  • megtakaríthatsz annyi CO2 kibocsátást, amennyit 388 vízforralónyi víz forralásával bocsátanál ki, illetve
  • 9 ember teljes napi felhasználásának megfelelő vizet,
  • 11g-nyi zsírral (ami kb. 2 teáskanál vajnak felel meg) kevesebbet eszel meg,
  • 90 (2 tartalmas keksznek megfelelő) kalóriával kevesebbet viszel be a szervezetedbe.

Gondolj bele, ha minden hónapban vagy minden héten tartasz egy húsmentes napot, mennyi vizet, felhasznált energiát, kalóriát, sőt akár pénzt spórolhatsz meg!

Ráadásul, ha kevesebb húst eszel, akkor lehetőséged lesz jobb minőségű húsok fogyasztására. Például ketreces csirke vagy nagyüzemi körülmények között nevelt marha helyett fogyaszthatsz háztáji csirke- vagy marhahúst. Kevesebb káros anyag, több tápanyag, és még az állatok életkörülményeinek javításához is hozzájárultál.

Tippek a húsfogyasztás csökkentéséhez:

1.    Csatlakozz a húsmentes hétfő kezdeményezéshez, és tarts hetente egy húsmentes napot.

2.    Helyettesítsd a húst növényi alapanyaggal. Például a cukkinifasírt legalább olyan finom, mint a húsból készült társa, a gomba szintén remekül kiválthatja a húst, de a csilis babot is meg lehet csinálni darált hús nélkül. (Kenyában ezt hívják githerinek :-).)

3.    Próbáld ki a vegetáriánus és vegán konyha remekeit. A vegetáriánus ételválaszték ma már jóval több, mint a rántott gomba vagy rántott sajt és sült krumpli kombó. Egyre több nagyszerű vegetáriánus, illetve vegán étterem és szakácskönyv érhető el, illetve a receptmegosztó oldalakon is egyre bővebb választékot találsz.

4.    Csökkentsd az adagot. Ebédre például egyél kevesebb húst több és változatosabb zöldséggel. Az étteremben kérj fél (zóna) adagot, otthon pedig eleve kisebbre vágd a szeleteket. Sőt ha a felkockázott húst (pl. pörkölthöz vagy raguhoz) a szokásosnál kisebb kockákra vágod, akkor nemcsak gyorsabban elkészül, de kevesebb is fogy majd belőle. (Tuti biztos tipp, kipróbáltuk. 🙂 )

5.    Vacsorára ne egyél húst. Egyes nézetek szerint este (főleg közvetlen lefekvés előtt) nem jó húst enni, mert nagyon megterheli a gyomrot. Ezzel együtt, ez egy jó módszer arra is, hogy csökkentsd a húsfogyasztásod.

6.    Egyél több hüvelyest. A hüvelyesek (bab, borsó, lencse, sárgaborsó, csicseriborsó) nagyon egészségesek és magas a tápértékük,  mégis méltatlanul elhanyagoljuk őket.

7.    Reggelire felvágott, szalámi vagy sonka helyett egyél tojást, zabpelyhet, friss zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, túrót. Szerencsére a magyar reggeli választék nagyon változatos, felvágott nélkül is könnyen laktató reggelit tudunk az asztalra varázsolni.

8.    Figyeld meg mennyi húst eszel. Egy hétig minden étkezésnél jegyezd fel, hogy éppen mennyi húst (vagy húskészítményt) ettél. Jó eséllyel meg fogsz lepődni! Próbáld a napi adagot maximum 5-10 dekára csökkenteni.

9.    Egyél kevesebb marha-, és több csirkehúst. A csirkehús előállításának környezeti hatásai kevésbé károsak, mint a marhahúsé. Egy kilogramm csirkehús előállításához jóval kevesebb vízre, energiára és földterületre van szükség, mint egy kilogramm marhahús előállításához.

Hivatkozott adatok és képek forrása: itt, illetve itt.